Meddig találkozhatunk még a Moszkva téren, az óra alatt?

 

Moszkva tér közös értékünk. Budapest kultikus helyszíne, ezernyi randevú, barátság, találkozás színhelye. Kultúránk része, filmek, könyvek, novellák sokaságának kulcseleme.

Felújítása hosszú évek óta várat magára, de eddig a helyi önkormányzatok ellenállásán mindig elbukott. A tervek már több mint 5 éve készen állnak, mégsem történik semmi.

A legutóbbi ötlet a Fővárosi Önkormányzattól a tér átnevezése.

Az átnevezés pótcselekvés. Nem átnevezni kell, hanem felújítani. A Moszkva térnek nem új név, hanem megújulás kell! Azért kezdtünk aláírásgyűjtésbe, hogy jelezzük a város és a kerületek vezetéseinek: elvárjuk, hogy tovább ne akadályozzák a fejlődést!

20 év után először azonos színű a három érintett kerület, a Fővárosi Önkormányzat és a kormány. Most ki lesz a felelős?

 
ÚJ NÉV HELYETT ÚJ TERET!

Őrsi Gergely,
az MSZP II. kerületi frakcióvezetője  

 

Az MSZP pótcselekvésnek tartja a budapesti Moszkva tér tervezetett átnevezését, az ellenzéki párt szerint a közterület nevének megváltoztatásáról legkorábban csak annak megújulása után lenne szabad elgondolkozni.