h. A Királyhágó téren kő jelöli az évekig meglévő volt rózsakertet, amelyet a tér átépítésekor nem állítottak vissza.
PM: A szóvá tett problémák közül a hatáskörükbe tartozókat kivizsgáltatja, a többit a fővároshoz továbbítatja. A Böszörményi u 2. szám előtt lévő villamos megálló járdaszigetének leromlását úgy emlékszik Papp Sándor képviselő úr már interpellálta. Az üldözötteket mentő emberek emlékművén a betűk színének elvesztését tisztításkor tévedésből savval történt lemosás okozta. A Királyhágó téren a rózsakertet vissza kell állítani.
4. Az üldözötteket mentők emlékművére kerületünk lakója a nyilasok által kivégzett Kálló Ferenc esperes római katolikus tábori lelkész nevét csak az avatás után vésték fel. Talán a sietség miatt maradt le a neve. A Jad Vasem Múzeum könyvébe bejegyzése már előbb megtörtént. Dr. Szabolcska László a Böszörményi úti református templom akkori lelkésze éveken keresztül sok üldözöttet látott el igazolással. Neve még sincs az emlékművön. Rá kellene vezetni.
PM: Dr. Szabolcska tiszteletes ügyét meg kell beszélni a Dr. Bogárid Szabó István püspök úrral.
5. Kerületünk utcáin felállított lobogók egyik oldala piros, fehér, zöld a másik oldala zöld, fehér, piros szint olasz vagy még inkább az iráni zászló színét mutatja. Szél okozta forgásuk miatt felénk eső színük változik. Szinte érthetetlen, hogy a lakosság által évek óta kifogásolt helyzetet miért nem lehet már megváltoztatni, s elérni lobogóink a körülményektől függetlenül mindég nemzeti színünket a piros, fehér, zöld szint mutassák. Az átalakítás sem sok pénzbe sem bonyolult sok munkába nem kerül.
PM: A lobogókat át kell alakítani