Az MSZP - a kongresszusán meghirdetett „politikai mozgalmak szövetsége“ gondolat jegyében - az általa megrendelt és a szakértői által kidolgozott szakértői anyagokszéleskörű vitáját kezdeményezte. Tekintve, hogy a kormányzati munka valamennyi területét átfogó stratégiai programokkal csak az MSZP rendelkezett, ez a lépés az ellenzéki pártok, szervezetek, mozgalmak összefogójának pozíciójába helyezte a pártot. A 2013 januárjában megtartott kerekasztal összejövetelen az Együtt-2014-en kívül minden érdekelt fél megjelent.Az MSZP ellenzéki vezető szerepe evidencia volt. Bajnaiék fél évnyi időt kértek a pártjuk szervezése, valamint ( s ez a lényeg ) a saját stratégia anyagaik kidolgozása érdekében.Több kerekasztal megbeszélés a januárit követően nem volt - érthetetlen okokból. Nem alakított ki az MSZP egy mindenki által elfogadható stratégiát, amivel a magyar lakosság elé lehetett volna állni: ezt akarjuk, ezt fogjuk tenni. Ekkor még egy év állt volna rendelkezésre, hogy a párt a lakosság döntő többségében tudatosítsa:merre tart az ország, s mit kell tenni a felemelkedés, a boldogulás érdekében.
A párt azonban nem élt pozícióelőnyével,s ezáltal sokan, illetve sok szervezet ítélte a helyzetet saját pozíciójuk megerősítésére alkalmasnak.
De a párton belül sem folytatódott a munka,hogy az egyes stratégiai anyagok megfelelően kapcsolódjanak egymáshoz, jöjjenek létre a lehetséges és szükséges szinergiák, a feladatok súlyozása és végrehajtásuk ütemezése összehangolt legyen...Amit különösen hiányoltam: nem fogalmazódott meg, nem jött létre egy olyan jövőkép, amit a lakosság elé tárhatott volna a párt. Mi, az „MSZP új innovációpolitikája“ c. stratégiai anyagunkban azt fogalmaztuk meg, hogy zárkózzunk fel egy generáció alatt az EU fejlett régióihoz. Ez a gondolat nem talált visszhangra az MSZP vezetésében.
A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány keretei között az Együtt 2014, majd az Együtt-PM pártszövetség is készített - igen színvonalas - stratégiai anyagokat.Ezek megismerhetők voltak (s ma is azok ), de az MSZP-s anyagokkal való összevetésükre nem került sor. A magam részéről ezt igényként felvetettem - nem sok sikerrel. Idézek a Bajnai Gordonnak írt levelemből (2013 február 22):
„Mint az „ MSZP új innovációpolitikája" c. tanulmányt kidolgozó szakértői csoport vezetője írok Önnek...
A˝Bizalom, a jó kormányzás gazdaságpolitikája" igényes, korrekt munka. Mind igaz, ami benne van. Csak a cím hamis. Mert a jó kormányzáshoz több kell....